Koncert megrendelhető: Csordás Petra 0630-9351-605

30Y : Azt hittem érdemes


Azt hittem érdemes meghalni csak azér’
Hogy egy dalt eljátszak és hogyha a babér
A fejemre kerül vagy a nagyobb nyakamba
Vagy hogyha még nagyobb hullahoppozgatva

Sétáljak benne végig majd a főúton
Az autók tülkölnek én meg csak hogy tudom
Rossz helyen sétálok de járdán nem férek el
Mer’ az én koszorúm nagy helyet követel

Magának és végül engem vesz úgy körül
Hogy foglya-káplárja is leszek legbelül
Fájó szívemnek csak az a kívánsága
Hogy ezt a vonulást amit én meglássa

Az anyám sóhajtson ez lett az én fiam
Pedig nem hittük ezt amikor boldogan
Otthon ültünk és vártuk már nagyon haza
15 volt és még nem volt soha csaja

Vagy nem tudtunk legalább mi szülők róla
De hogy kirúgták hazajött azt mondta
Bocs de a lejtőn le annyi már szentesnek
Gimnáziumnak meg szülői terveknek

Aztán most koszorú jó volt az a pofon
Apának mondja ezt anyu de én tudom
Pofonból nem lett még koszorú úgy soha
Pofonból koszorú nem lett még soha.

Azt hittem érdemes meghalni csak ezér’
Hogy egy dalt eljátszak és hogyha belefér
Színpadon halni meg nem is így csatába
De hogy párnák közt bár mindenhogy hiába

Van ez a szar élet bár szebb is lehetne
Ha nem volna kényszer hogy minden szar este
Eljátszam milyen szar nekem ez az élet
Hogy örülj ha hozzáméred majd a tiédet


Együttesek oldalai:


30Y
Anti Fitness Club
Apostol
Bad Boyz
Bikini
Billy Idol Tribute Band
BNF
Bon Bon
Cozombolis
Crystal
Desperado
Dolly Roll
Dred n' Doris
Edda
Első Emelet
Exotic
Ez One
Fiesta
Fresh
Gonzo
Groovehouse
Heaven Street Seven ( HS7 )
Idiot Side
Irigy Hónaljmirigy
Kaukázus
Kiscsillag
Korál
Kredenc
Matyi és a Hegedűs
Nagy Feró és a Beatrice
Pacsirták
Republic
Retroshow ex-Hip Hop Boyz sztárokkal
Ritmo Brazil - A brazil show
Roy & Ádám
Sugarloaf
Szikora Róbert és az R-GO
tornado
UFO együttes
United
Vad Fruttik

Előadóművészek oldalai:


Adri
Aradszky László
Arató András
Ásós Attila Pacsirta
B. Tóth László
Baby Gabi
Barbee
Bery
Brasch Bence
Caramel
Csepregi Éva
Csonka András
Demjén Ferenc
Détár Enikő
Dévényi Tibor
Dobrády Ákos
Enikő
Fekete Pákó
Fenyő Miklós
Gáspár Laci
Gergely Róbert
Harangozó Teri
Harsányi Levente
Horváth Charlie
IVAN
Katinka
Király Viktor
Komár László
Koós János
Korda György - Balázs Klári
Kovács Kati
Kovácsovics Fruzsina
Kozma Orsi
Krisz Rudi
Lola
Mark / Zentai Márk /
Mary Zsuzsi
McDc - Veres Robi
Moór Bernadett
Norbi
Palcsó Tomi
Péterfy Bori
Pflum Orsi
Polyák Lilla
Postás Józsi
Ricky
Rony
Schwartz Dávid
Soltész Rezső
SP
Szekeres Adrien
Széles Iza
Szűcs Judith
Tabáni István
Torres Dani
Tóth Vera
Varga Feri - Balássy Betty
Vásáry André
Zoltán Erika
Zsédenyi Adrienn

Humoristák oldalai:


Badár Sándor
Bajor Imre
Dombóvári István
Éles István
Fábry Sándor weblap - Fábry Sándor Műsorszervezés
Forgács Gábor
Hadházi László
Ihos József
Kiss Ádám
Szőke András

Gyerekműsorok oldalai:


Csicsi
Füles Mackó
Judit és a Zenemanók
Lilly Baba

30Y videók